2011. október 3., hétfő

Mihály-napi vásár az oviban

Immár 10 éve, hogy a óvodánkban Mihály napon vásárt rendeznek, ahol a csoportok a saját kis portékáikat árulják.



Az óvó néniken kívül sok szülő veti be ilyenkor magát, hogy saját készítésű apróságokkal vagy finomságokkal gazdagítsa a kínálatot. A bevétel a csoport saját pénze, melyből játékokat vehetnek.

Mi ezekkel az apróságokkal járultunk hozzá portékákhoz.

Egyik nap hazafelé menet egy gondozatlan kert mellett haladtunk el, ahol igencsak benőtte a borostyán a kerítést. Hirtelen eszembe jutott, hogy otthon van egy rakat vadgesztenyénk a pár nappal azelőtti gyűjtés eredményeképpen. A borostyánból koszorú készült, a gesztenyékből pedig kis belső koszorú vagy gesztenye emberke. Virágmintás szalag került rá, és ezzel készen is lett az ajtódísz.



Hulladék fából házikó formákat vágtam ki, melybe keresztbe egy drót került. Ez egy egyszerű kis madáretető, ahol is a drótra kell felszúrni az almát vagy a faggyúgolyót. A házikókat a gyerekek festették ki.



 Végül az összes apró üvegem átalakult mécsessé. Drótból készült az akasztója, és üvegfestékkel kerültek rá a minták.



Őszi hangulatok

Megjelentek a sütőtökök, a dísztökök, a színpompás krizantémok. Ha időben telepakoljuk vele a teraszt és a kertet, jó kis ellensúlyt adnak majd az egyre kopárabb környezetnek. A jó hangulat megteremtéséhez nem is kell túl sok minden, íme néhány példa az idei felhozatalból.

Az ablakba, a rács mögé került egy méretes dísztök egy sárga vödörben üldögélő krizantémmal.
A nyáron az egyik vihar összetörte a nagy lámpásom üvegjét. Nem baj, azóta virágtartónak használom. Itt a kaspó egy konzervdoboz szalvétatechnikával feldíszítve, körülötte apró dísztökökkel.


Ha időben elkezdjük az erre alkalmas virágok szárítását, ilyen szép száraz csokrokat kapunk, amely jó sokáig pompázhat.




És végre bőven van már sütőtök. A kanadai sütőtökökre most házikó mintákat festettünk Üvegmatrica festék került rá, így később felhasználhatóak akár sütésre is :-) És persze elmaradhatatlanok a faragott töklámpások. Este egy mécsessel a hasukban nagyon jól mutatnak.


Imádom az őszi tökfesztiválokat. Már többször voltunk az Őrségben, és múlt héten a zebegényit látogattuk meg. Ott láttam ezeket a tökfejű bábukat, és most végre elkészítettük a sajátunkat is. Egy hosszú karóra szögeltem keresztben egy lécet, ezt egyszerűen felöltöztettük, ráhúztuk a fejét, és kapott egy csini szalmakalapot is. :-))

Ez egy nagyon egyszerű, de mutatós kis koszorú. Egy sima koszorú alapra (szalma vagy hungarocell) ragasszunk különféle leveleket - dekorációs boltokban sokfélét lehet kapni - és dióhéjakat. Ennyi az egész.

Egyik nap az oviból hazajövet egy méretes gesztenyefa mellett jöttünk el. Persze Bogika egyből megrendelte az újabb Kipp-kopp családot (Kipp-kopp, Tipp-topp és öt gyerek...) így egy méretes adag vadgesztenyével tértünk haza. A gesztenyebábuk mellett jutott még belőle bőven az óvodai Mihály-napi vásárra készült koszorúkra és még így is maradt egy kosárnyi. Ez nagyon jól mutat egy fehér vessző kosárban.



 Persze az ötletek végtelenek, íme a kedvenceim: